Egy ismerősöd ajánlotta, egy barátod átküldte, vagy az egyik irritáló facebook hirdetés eléd dobta, de végül mégis úgy döntöttél, hogy rááldozol két percet erre a cikkre. Nagyon jól döntöttél! Nem kell aggódni, nem fogom fölöslegesen rabolni az idődet, kedves Olvasó. Ezt a cikket villámolvasásra optimalizáltuk: olvashatod metrón, buszon, villamoson, trolin, a repülőtéren becsekkolásra várva, a két óra közötti szünetedben, a reggeli/délutáni/esti kávéd mellé vagy amíg megérkezik a barátod/barátnőd.

Itt következik az a rész, ahol a szokásos tények következnek a globális felmelegedésről, a társadalmi egyenlőtlenségekről és a korlátlan fogyasztásról.

Dehát – kiáltasz fel teljesen jogosan – én nem is fogyasztok korlátlanul, ezzel igazán nem vádolhatsz! (nagyon adekvátan fogalmazol, látszik, hogy olvasott Olvasó vagy)

Tarts ki elvtárs. A fenntarthatóság, amiről ez a prédikáció szól sajnos sokkal közelebb van a mindennapi élethez, mint gondolnád. Nem, sajnos nem csak egy színes-szagos és eszméletlenül pihe-puha fogalom, amit valami arc nélküli világszervezet kitalált, hogy még több pénzt markoljon ki a zsebünkből, ez valójában tényleg egy rémisztően földhözragadt dolog. És téged, kedves Olvasó ugyanannyira fog érinteni, mint engem, az Írót, vagy akárki mást.

A fenntarthatóság nem csak arról szól, hogy milyen színű kukába dobod a milyen színű sörösüveget, sőt, nem is csak arról, hogy ki nem írta alá a kiotói egyezményt. A fenntarthatóság azért a legfontosabb kérdés jelenleg, mert a társadalom legkisebb alkotóeleme is formálhatja, és minden társadalmat válságba sodorhat, ha nem teszünk érte semmit. Érted. Teljes Armageddon.

Nadehát – halmozod már szinte értelmetlen mennyiségben a különböző félszavakat – mire gondolsz?

Arra, hogy 2050-re kilenc milliárd ember lesz összezsúfolva a Földön. Arra, hogy ez a rendszer, amit most a “fejlett” világ fenntart – fenntarthatatlan. A konstans termelésre és fogyasztásra épülő társadalmak minden szinten fenntarthatósági csődbe jutottak.

Nadekérlek – vágsz ismét közbe – a fenntarthatóság nem csak azt jelenti, hogy ültetünk pár fát és keddenként kiviszem a komposztot a kiskertbe?

Bár így lenne! Gazdasági, társadalmi, oktatási és környezeti szinten vannak problémák. És ebből csak egyen segít az, hogy kiviszed a komposztot. Amennyiben azonban a társadalom legapróbb szegmenséből kiindulva megváltoztatjuk a fogyasztási struktúránkat, a termelés elengedhetetlenül követni fogja. És máris tettél valamit a gazdasági fenntarthatóságért.

Ez érdekesen hangzik – vágsz közbe, elfeledkezve arról, hogy már kettővel ezelőtt le kellett volna szállnod -, mit gondolsz, máshol is van probléma a fenntarthatósággal?

Ha arra gondolsz, hogy a gimnáziumi oktatás stílusa és struktúrája hogyan biztosítja azt, hogy a következő generáció tanárai is ugyanolyan poroszosan tanítsanak, mint az történt 120 éve, akkor láthatod, hogy az a rendszer is fenntarthatatlan. Vagy gondolj a társadalomra – folyamatos elöregedés, pártok menti szakadékok, generációs megosztottság, nemi egyenlőtlenség, vidék – Budapest ellentét, szegregáció. Problémák, amelyek megoldásra várnak, és senki nem fogja megoldani őket helyettünk. Senkinek sem akkora érdeke, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, mint nekünk, fiataloknak. A mi jövőnk, a mi életünk, a mi országunk, a mi bolygónk. Természetesen hihetetlenül komplex folyamatokról van szó. Bár még senki nem főzte ki a tökéletes receptet, a Holnap célja, hogy a magyar fiatalok közösen keressék meg a válaszokat ezekre a kérdésekre.

Pillants a kijelzőre, a te megállód jön. Leszállsz, és az útközben majszolt szendvicsed alufóliáját óvatosan belehelyezed a legközelebbi szelektív kukába.