Egy konferencia, egy alternatív színház, egy ifjúsági program.

Budapest, 2016 október, a Hátsó kapu pincéje. Egészen megdöbbentően poros, koszos, rendetlen szemétlerakó jellegű alagsor, korábban bunker. Amikor belépsz, a klausztrofóbia mellett egy pillanatnyi gondolat: rendbe kellene tenni, hátha szükség lesz még rá. Aztán gyorsan el is hessegeted, szombat este van, valami közösségi színházas-“fenntarthatóságos” dolgot jöttél nézni, az eső sem esik, holnap tüntetés, nem lesz itt semmi baj. Mélyebbre mész és akkor hallod meg, valaki romokban álló Operáról beszél, burok alá tett Városligetről, karácsonyfa díszítésről, mint egy letűnt kor érdekes ünnepi szokásairól.

Mind írók, művészek gondolatai Budapest lehetséges utópiáiról. Ahogyan azt már a fojtogató légkör és helyszín előrevetíti: nem jósolnak szép jövőt. Semmibe vett agyszüleményünk a bunker hasznosságáról hamar visszasettenkedik a gondolataink közé.

A Nemnövekedés Hét és a József Attila Kör közösen írt ki egy pályázatot „Budapesti utópiák” címmel a szeptember elején megrendezett 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia és Fesztivál keretein belül. A nemnövekedés lényege, hogy a GDP növekedés helyett az ésszerűséget és az embert próbálja visszahelyezni a középpontba. Célja, hogy az emberek részt vegyenek a gondolkodásban és rendelkezzenek valamilyen fajta jövőképpel, lássák az összefüggéseket a jelen tetteik és a jövő alakulása között. A pályázatra 31 szerző küldte el az írásait valamelyik budapesti köztér utópiájáról, bár aki olvasta a szövegeket vagy részt vett a Hátsó kapu felolvasó estjén, joggal nevezheti ezeket inkább disztópiáknak. A versenyből végül is a KOMA, TÁP színház és a Tünet együttes zsűrizése alapján, 10 szöveg került ki Györgyi Csaba, Madaras Orsolya, Mózes Gergely, Nagy Benjámin, Térey János, Tolnai Hajnalka, Tóth Kinga, Varga Nikolett, Varga Lóránt, és Zágorhidi Czigány Domonkos alkotásában. Ezt követően október 22-én került megrendezésre a Hátsó kapuban a TÁP színházzal és a Katona József színház ifjúsági programjával közösen egy felolvasószínház. Jelenetekkel, tárlatvezetéssel, felolvasással ragadták meg a szövegek és a téma esszenciáját, mindezt kísértetiesen hozzáillő környezetben.

A beérkezett novellák legtöbbje félelmetes jövőt tár elénk. Talán így volnának akkor hatással a jelen tetteink a jövőre? Ha valóban így van, sok mindenben meg kellene változnunk; első körben például a jövőről való közös gondolkozásban. A művészet szerepe ebben a közös gondolkodásban pedig elengedhetetlen. A világ nem fog egyszerre megváltozni, de ha a közvélemény elvárásai változnak, akkor lassan a rendszernek is kell.  A hasonló események, mint egy konferencia majd abból kinőtt pályázat és ezt követő színházi performansz, nagyon lényegesek a közösséggel való kommunikálásban. Fontos lenne, hogy ne csak egy szűk réteghez jussanak el az információk és nézetek, vagy éppen jövőképek, hanem olyanokhoz is, akik eddig ezen nem gondolkodtak és nem érzik magukat érintettnek a témában. Fel kell hívnunk a figyelmüket hogy ez mindannyiunk számára releváns. Szörnyű belegondolnunk, hogy széles látókörű írók, szerzők egy romokban heverő porhalmazként látják a jövőben Budapest városát, ahol a kevés túlélő ember földalatti bunkerekben tengeti azt a kis életét, ami megmaradt neki. A fenntartható városfejlődés mindannyiunk érdeke. Élhető, innovatív közösség. Nem presztízs beruházásokra, fölösleges építkezésekre/felújításokra van szükség, hanem egy élhető város megteremtésére, ami a közösség, a lakosság érdekein és szükségletein alapul. Egy ilyen város fenntartható. Rendelkezhet utópiával.